

-
ma fél 8 előtt keltünk, reggeli, játék, voltunk boltba, ma nem főzünk, van tökfőzi Martinnak, apa és anyu lecsót esznek, én hideget, tesóm gyümi napot tart. majd holnap főzünk, jönnek vendégek ugyis. ma tortát sütök barátnőmnek, fini diósat, remélem sikerül is és szép lesz.
Martin jól eljátszott még sütöttem a piskótát a tortához. a szőnyeg porolóval jött ment, nagyobb mint ő, de cipelte. meg a dömperbe mászott be, állt fel benne,csúcs, az ütő áll meg bennem. a bevásárló kocsiba akar bemászni , lerántott egy cserép virágot, azt cipelte, igazi kis kopé. jah és az új dolog, a wc ülőke csapkodás, wc kefe, a hajam az égnek áll, ugyhogy wc ajtót csukni kell rendesen, mert beoson . így az ajtó mögött van a wc és a sok ajtó csapkodás kára h a wc lejött a helyéről, pénteken szereltük apával, takarítás meg szilóval fogatta visssza, mert ömlött a hátulján a víz ki, de most jó, aztán ha meglesz a pénz a felújításhoz akkor, wc csere, meg ilyesmi is lesz. kell is már.
fél 1kor tettem le kis kópét aludni, belestem a szájába és mit látok, bal felső őrlő is útba van, egyik csücsök majdnem kint már. jól bírja azért, asszem most ha beindul neki, akkor lesz jó pár foga, remélem a harapdálásról leszokik mert így is fáj, ma is anyu lábába harapott mert nem engedte be a konyhába.
tegnap olyan mérges lettem a vod...megjött a számla, apával egy számlánk van , az én nevemen, mert ingyen beszélünk, és már ez a 3.hónapon h apának felszámláznak a számára 3000ft live díjat, nem is netezik, nem is lehet kapcsolódni, az ügyfél szolg, az mondja valami znentár használat, de nem használ ilyet apa. ugyhogy írok panasz levelet, mert ez már durva. soha nem volt ilyen eddig a 2és fél év alatt. most kiverem a balhét, mert már több mint 10ezerről van szó így.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése