a tegnap délutánom sírással telt, apa fönöke alig adott fizut, a dechez képest jóval kevesebb majdnem 30al, pedig ugyanannyit melóztak, és költöztették a céget is hajnalig, és nem adott plusz pénzt, még jó apa melót keres, és reméljük bejön az amire vár, mert ez így durva h reggeltől estig melózik, hulla fáradt és alig kap pénzt, mert a főnöke szemét,
de megoldom, kihúzzuk ezt a hónapot, nagy spórolással, de kibírjuk, ugyis kell spórolni mert Martin nem szeretném bölcsibe adni,
Martin ma korán kelt 6kor, apa elaludt akkor ment melózni, és felkelt, és nem akart aludni, pihiztünk összebújva és kb 7 felé elaludt olyan 30 percre még.
aztán szokásos, játék, öltözés, reggeli, olyan ügyesen harapta a vajas kenyeret egyedül, és ette hozzá a virslit, olyan ügyes.
aztán játszottunk , néztük a micky egeret , mici mackót, és most nézte elég sokáig, ült a földön és nézte, annyira cuki volt.
aztán öltözés, és voltunk boltba, sétálni,
aztán hazajöttünk, itt volt a szomszéd nő, hozott Martinnak ajándékba egy cipőt tavaszra meg egy pulcsit, mert h már mióta szeretnének venni neki valamit, ők puccos orosz szomszédok, de jó fejek.
aztán sütöttem tortának piskótát, ettünk, játszottunk.
Martin nem akart aludni, próbáltam letenni vagy 3x, de nem akart.
aztán hisztizett h nem alszik, és végül felvettem, hozzám bújt, betakartam, sétáltam vele, és elaludt 3óra 20kor.olyan édes volt. néha olyan jó érzés így elaltatni, de ritka az ilyen alkalom. mert álltalába csak mellé fekszek és alszik is ,,
apa most ért haza, így megyek is apázni, meg befejezni a tort
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése