2010. november 3., szerda

2010.01.11.-01-16-

ma 8előtt keltünk, aztán még kb 20 percig hemperegtünk, odabujt és motyogott magának, olyan cuki volt, meg jött adott puszit, piszézett, meg utánozta a cicát h nyáúúú,
aztán reggeliztünk, közbe tvt néztünk, imádja a Micimackót és a micky egeret, tetszik neki h énekelnek benne.
voltunk sétálni, boltba. itt az utcába kivettem pár háznyira tőlünk, h sétáljon, mert majdnem elaludt már-rittig nem arra akart menni , amerre kel, és menekült, kihúzta a kezét a kezemből.hú de mérges voltam, asszem lesz pár jó nehéz hónapunk még emiatt.
itthon nem akart bejönni, nem akart enni, aztán mókáztunk neki és evett. 1 körül akartam letenni aludni. de nem akart aludni, így játszott még, kb még 2x jöttünk be aludni de semmi, aztán meguntam betettem az áygába aludjon egyedül, hiszti volt a köbön, később kivettem és mellé bújtam és aludt is, majdnem 4ig, majdnem 2 órát aludt, arra ébredt h apával telefonon beszéltem a fürdőbe és meghallotta a hangom, olyan jó füle van, borzalom. persze közbe hajat festettem, így az ölembe vettem és anyu kente tovább a hajam, nagy nehezen megnyugodott. aztán uzsi, játék estig, meztelenkedett este, csak zokni volt rajta, én nem figyeltem betettem a kádba, fogom és ugy toporzékolt a kádba , játszott, erre látom a zokni rajta, ugy röhögtem folyt a könnyem, hívtam is mindenkit h nézzék meg. hülye anyuka vagyok:)
aztán fél 8 után bevágta a szunyát a drágám.


01.13.

jól telnek a napjaink, mostmár jó ideje reggel 8 előtt ébredünk kicsivel. játszunk, eszünk, megyünk sétálni, boltba, aztán főzünk, játszunk, eszünk, és alvás. délután újra játék, néha még séta is.
ma kapott seprűt lapátot anyutól, imádja, jön megy a seprűvel olyan édi, majd csinálok képet róla.
ma itt volt Levi a szomszédból. ő 11hós és a bárunk Krisz és Zsuzska. édik voltak a fiúk, elvoltak nagyon, mondjuk Martin irigy kissé, mindent elvesz, mindenről lelöki Kriszt, borzalmas, remélem hamar kinövi ezt, nem minden vele egykorú ilyen. érdekes dolog.
de amugy cukik együtt, elvannak.
Levit viszont elszúrta az anyukája, olyan édi, vidám kisfiú, de folyton ölbe van, sokat sírt picinek és elkapatta, nem tette le soha, most is inkább kézbe van. ülni tud csak, mást semmit, ő is tudja h le van maradva a fia, de én se meg anyu se mertünk neki szólni soha h ez így nem jó, mindyyg mondtam neki h tegye le plédre, tegyen játékot, de nem hallgatott rám. ma h itt voltak élvezet a pici h nyüzsgés van, sok játék, sírt mikor mentek haza, az anyukája kissé félénk, ritkán jönnek át, pedig mondom neki h nem zavarnak. jól elbeszélgetünk, meg elvagyunk a fiúkkal.

01-16-

Tegnap kibújt a 9. fogunk , jobb felső örlő!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése